Noshát... Csajos poszt következik, akinek nincs ínyére, lapozzon! :)
Élete során szerintem minden nő találkozik egyszer (vagy többször) azzal a tükörképével, amit nem igazán szeret nézegetni...
Én világ életemben vékony, gyakran beteg(es)en sovány voltam, valahol 44 és 54 kiló között általában a 174 centis magasságomhoz. Lehetne mondani, hogy szerencsés, meg hogy genetika, de sajnos az igazság ennél kicsit szomorúbb... Crohn beteg vagyok 13 éve, így állandó harcban állok a kilókkal - mármint hogy felszedjem őket :D
Mikkor bruttóvá lettem Pipivel, életem legszebb 10 hónapja várt rám. Csípős, fűszeres kaják, édességek halmokban, gyros, mekiskaja, minden, amit csak megkívántam csúszott és nem okozott gondot. A terhességem előtt már jó súlyban voltam éppen egy műtét utáni felépülésből bőven kifelé haladva, pocakosan elszaladt velem a ló, főleg az utolsó hónapokban és 80 kilóval mentem szülni. Nagyjából 65 kilósan jöttem haza már nettóban, de a szoptatás rengeteg energiát, főleg szénhidrátot kívánt, s mivel sosem voltam hízékony alkat, 2 szoptatás közt hajnalban simán beficcent bűntudat nélkül egy-egy tábla oreos milka, vagy franciakrémes.
És hát az idő múlásával szomorúan konstatáltam, hogy valahogy nem fogyok, mint ahogy arról sok szoptató anyuka ismerősöm beszámolt. Sokkolt, mikor mérlegre álltam nyár végén, hogy 74 kiló vagyok. De mindent a gyerekemért, tej legyen, az a lényeg :) Sajnos ősszel (várhatóan) fellángolt a nyavalyám, így röpke 10 kilótól megszabadított Januárig.
És ekkor kezdtem a tükörképemet nézegeti... Az Anyaság szerintem a legjobb, legszebb dolog a világon. Véremből, sejtjeimből növesztettem egy kisembert a testemben, s azon kívül is én tápláltam, a testemből. A szülés utáni pocakomra mindig is valami harci sebként tekintettem, egy jelként, hogy Anya vagyok, megcsináltam! S így volt szép.
Pipi most múlt egy éves, szinte mindent eszik már, elérkezettnek láttam hát az időt egy kis gatyába rázódásra, mert már nem boldogan, hanem szomorúan nézegettem a tükörképemet... A hasamon ott a kis potroh, a hasizmaim a műtétek és a terhesség alatt szétnyíltak, nem tartanak, nem támasztanak semmit (a hátam is ezért fáj sokat...).
Szóval fogy(óz)ni nem nagyon akartam, így a glutén- és cukormentes életmódot választottam, s elkezdtem mozogni is. De a cukor borzasztó addiktív, nem is sejti az ember lánya, mennyire, csak akkor derül ki, mikor nélküle kell élni :)
Így hát egy hét sóvárgás után alternatívát kerestem, s meg is találtam: szénhidrátmentes sütiiii :D jóformán csak tojásból és túróból áll, rettentő finom!! Még ha csúnyácska is :P
Recept itt.
Bűntudatmentes jó érvágyat! :)
Élete során szerintem minden nő találkozik egyszer (vagy többször) azzal a tükörképével, amit nem igazán szeret nézegetni...
Én világ életemben vékony, gyakran beteg(es)en sovány voltam, valahol 44 és 54 kiló között általában a 174 centis magasságomhoz. Lehetne mondani, hogy szerencsés, meg hogy genetika, de sajnos az igazság ennél kicsit szomorúbb... Crohn beteg vagyok 13 éve, így állandó harcban állok a kilókkal - mármint hogy felszedjem őket :D
Mikkor bruttóvá lettem Pipivel, életem legszebb 10 hónapja várt rám. Csípős, fűszeres kaják, édességek halmokban, gyros, mekiskaja, minden, amit csak megkívántam csúszott és nem okozott gondot. A terhességem előtt már jó súlyban voltam éppen egy műtét utáni felépülésből bőven kifelé haladva, pocakosan elszaladt velem a ló, főleg az utolsó hónapokban és 80 kilóval mentem szülni. Nagyjából 65 kilósan jöttem haza már nettóban, de a szoptatás rengeteg energiát, főleg szénhidrátot kívánt, s mivel sosem voltam hízékony alkat, 2 szoptatás közt hajnalban simán beficcent bűntudat nélkül egy-egy tábla oreos milka, vagy franciakrémes.
És hát az idő múlásával szomorúan konstatáltam, hogy valahogy nem fogyok, mint ahogy arról sok szoptató anyuka ismerősöm beszámolt. Sokkolt, mikor mérlegre álltam nyár végén, hogy 74 kiló vagyok. De mindent a gyerekemért, tej legyen, az a lényeg :) Sajnos ősszel (várhatóan) fellángolt a nyavalyám, így röpke 10 kilótól megszabadított Januárig.
És ekkor kezdtem a tükörképemet nézegeti... Az Anyaság szerintem a legjobb, legszebb dolog a világon. Véremből, sejtjeimből növesztettem egy kisembert a testemben, s azon kívül is én tápláltam, a testemből. A szülés utáni pocakomra mindig is valami harci sebként tekintettem, egy jelként, hogy Anya vagyok, megcsináltam! S így volt szép.
Pipi most múlt egy éves, szinte mindent eszik már, elérkezettnek láttam hát az időt egy kis gatyába rázódásra, mert már nem boldogan, hanem szomorúan nézegettem a tükörképemet... A hasamon ott a kis potroh, a hasizmaim a műtétek és a terhesség alatt szétnyíltak, nem tartanak, nem támasztanak semmit (a hátam is ezért fáj sokat...).
Szóval fogy(óz)ni nem nagyon akartam, így a glutén- és cukormentes életmódot választottam, s elkezdtem mozogni is. De a cukor borzasztó addiktív, nem is sejti az ember lánya, mennyire, csak akkor derül ki, mikor nélküle kell élni :)
Így hát egy hét sóvárgás után alternatívát kerestem, s meg is találtam: szénhidrátmentes sütiiii :D jóformán csak tojásból és túróból áll, rettentő finom!! Még ha csúnyácska is :P
Recept itt.
Bűntudatmentes jó érvágyat! :)