Biztosan a falusi levegő hatása, de elindult. Azt hiszem, mostmár nem lesz, ami elvegye a kedvét többé :) Büszke vagyok, mintállat! :D Nem egy szívderítő téma, de na :) Hátha van, aki kíváncsi, hogy is megy ez :D Mielőtt gyermekem született, mindig szörnyülködve hallgattam a náthás, taknyos babák orrának tisztításáról szóló anekdotákat. Sőt, még utána is :) Merthogy ugye a babák orrot fújni nem tudnak, viszont életük nagyjából első hat hónapjában "orrlégzők", a szájukon való légzés igen limitált, általában csak a síráskor teszik. Természetanyánk nem véletlenül alakította így: az orron át való légzés lehetővé teszi a gyors evést (szopást) a csecsemőknek, így nem kell azt megszakítani és a gyarapodásnak nincs akadályozó tényezője. De mi történik, ha a baba megfázik, náthás lesz? Ez szerintem szinte minden első gyermekét nevelő anyuka rémálma :) Pedig nem is olyan ritka dolog, egy átlagos kisbaba élete első évében mintegy 6-8 alkalommal náthás. Megdöbbentő. Nekem szerencsém volt Pipivel, mert mindössze 2x volt taknyos egy éves kora előtt, aztán pedig kicsivel könnyebb volt már a helyzet. Na nem, nem tanult meg orrot fújni, viszont megbarátkozott a hírhedt orrsziporszival és nevetve, szinte már önállóan intézi a dolgot az ilyen időszakokban :) Nade kicsit vissza az orrlégzéshez. Azok a babák, akiknek az orrát nem tisztítják, könnyebben lesznek "szájlégzők", vagyis szükség törvényt bont alapon a szájukon lélegeznek, s valamennyire hozzá is szoknak (ezek a picik alszanak nyitott szájjal gyakran, akkor is, ha nem náthásak). Ez sajnos teret ad a baciknak és a felső légúti megbetegedéseknek (az orrunk szűrőként működik :) ) Persze ez nem törvényszerű, a mi időnkben sem volt még semmilyen eszköz, mégsem alszom tátott szájjal (csak néha) :D Szóval döbbenettel hallgattam, hogy porszívóra csatlakoztatnak egy eszközt, és ezzel szívják le a babák orrából a váladékot. Juuuujj. Szegény gyerek, hát az agya is kijön!! Így, mikor Pipi megszületett, elhatároztam, hogy én ugyan nem kínzom a gyerekemet! Beszereztem hát a kis csinos kézi pumpás jószágot, ezt itt: És bőszen pumpálgattam az apró orrlyukakból a cuccot, ha kellett. (Az oda beböfizett anyatej cuki dolog, a baba állandóan prüszköl tőle, érdemes kiszedni :) ) Pipinek sem volt ez trauma (bár ahogy nőtt, egyre jobban utálta és tiltakozott), és könnyen is boldogultunk. Egy darabig. Vagyis addig, míg egyszer meg nem fázott komolyabban. Nevesen, mikor takonycsapot telepített az orrába valaki és full hangerőn meg is nyitotta :D Olyan 8 hónapos lehetett. Nos, ekkor rá kellett jöjjek, hogy egy, a gyerek (mivel már helyváltoztatásra képes, ráadásul iszonyú gyorsan) menekül. És rázza a fejét. És ordít, Én meg sírok vele, izzadok, gyötör a bűntudat, de muszáj, hogy levegőt kapjon, mert így szopnia nagyon kínkeserves... Kettő, a pumpás eszköz lópikula. Kiszívja a már amúgy is kifelé folydogáló cuccot és ennyi. És hát nem volt más választás, elővettem az orrsziporszi nevű bestiát, amit kaptam még a szülés előtt egy ismerőstől, akinek több is volt készleten :) Mindezt a gyermek érdekében. Hisz enni, aludni nem tudott szegénykém, a szívem szakadt meg érte. Ráadásul zombiüzemmódra kapcsoltunk Mostmár Apával mi is. Nyűgös gyerek, nyűgös szülők párosításnál már csak a világvége rosszabb. Szóval nézegettem, mustrálgattam orrszi barátunkat és próbáltam barátkozni a gondolattal, miközben folyton azt mormoltam, hogy jobb lesz neki, ezt muszáj... Megnéztem csomó videót, elolvastam az összes gyártó haszutját, hogy legalább lélekben elég felkészült legyek. És nekiveselkedtem. Magamnak :D Merthogy én minden kipróbálok, megkóstolok, amit Vele csinálok, Neki adok. És őszintén szólva nem volt egy rémálom, bár kellemesnek azért nem nevezném. Az eszközben egy szelep található, ami leszabályozza a porszívó szívóerejét és éppen csak annyira szív, hogy a cucc kijöjjön könnyedén az orrüregekből. Frankó. A gyanútlan ded az első pár másodpercben (míg fel nem fogta az eseményt) szó nélkül tűrte. De aztán ordított szabadulni próbált, s én együtt sírtam Vele... S ez ment egy hétig. Különböző technikákat javasoltak, úgy mit szorítsam a fejecskéjét a hónomhoz a karommal, s a másik kezemmel intézzem a szívást, vagy hogy fektessem a gyereket a földre a lábaim közé, a kezeit tegyem a lábaim alá és így nem tud szökni. Na igen, ez a módszer tökéletes volt a végeredményt tekintve, mert eszméletlen alapos volt, az egész orrüregét hipp-hopp ki tudtam tisztítani, ritkábban volt rá szükség egy nap és a gyerek gyorsabban gyógyult. De a lelkemen, s az övén is, örökre nyomott hagyott... Végül túlestünk rajta, Pipi meggyógyult, mindenki boldog, orrszit bevágtam a fiók mélyére. Ám jött a tél, és nem úsztuk meg. Mindenfélét kipróbáltam, csak lefogni ne kelljen. Adtam neki babát, ráztam csörgőt, bohóckodtam ezerrel. Hasztalanul. Aztán egy reggel az ölembe ültettem, s énekelni kezdtem. Nem fogtam le, nem szorítottam a fejét. És Ő tátott szájjal, csillogó szemekkel figyelt, és észre sem vette, mi történt. Voilá. Ilyen egyszerű. Nem is értem, miért nem jutott ez alapból eszembe. Megspóroltunk volna sok-sok sírós és keserves percet. Onnantól kezdve mindig elmondtam neki, hogy most mi következik, szóltam, mielőtt bekapcsoltam a porszívót, és énekeltem, Ő pedig mosolygott legtöbbször, s a dolgunk végeztével ment is tova :) Azóta eltelt egy kis idő már, ha meglátja a kezemben az orrszit, mutatja a nóziját, gyakran el is kéri a cuccot, odakvazimódózik a pornyínyóhoz és próbálja összerakni :) Aztán elveszi tőlem és próbálja az orrát eltalálni vele, de csak a száját sikerül :D Már énekelni sem mindig szoktam, végig kuncogjuk a dolgot, s ha nem is élvezi, tudja, hogy jobban érzi majd magát utána. Siker. Hát így. Olvastam épp most egy cikket, és eszembe jutott, hogy tavaly én is leírtam (perces pontossággal), mit is csinálok egy nap. Gondoltam, később nosztalgikus hangulatban újraolvasom, s visszasírom még azokat az időket (mert most már 100-as szintű harcos vagyok, különleges kiképzéssel :D) Délután 5 körül hagytam abba, mert már nem volt kapacitásom rá :) És érzem a késztetést egy 14 hós verzió megírására is :D
Szóval így nézett ki a 8 hós gyerek mellett egy átlagos napom: 8:33 ébredtem, pisiltem, fogmostam 8:35 gyerek peluscsere, átöltöztetés 8:39 szoptatás 8:48 gyors e-mail írás 8:54 elküldés 8:54 hinta fel, gyerek bele 8:55 ágy bevetés, cuccok elpakolása a földről takarításhoz 9:03 gyors kávé 9:07 porszívót előveszem, bedugom 9:08 gyerek ordít, hintából ki 9:10 gyerek hintába vissza 9:10 porszívózás (konyha - nehezített pálya, székek toligálása, hűtőmágnesek összekapkodása, nappali, fürdő) 9:19 porszívó el, gőzölő elő 9:20 gőzölés - nappali 9:23 kifogy a víz, újratöltés 9:24 gőzölés folytatása 9:27 szárazzal áttörlés (a filc fej nagyon csíkoz, a másik meg még vizes) 9:28 gőzölés - konyha (nehezített páyla, székek ide-oda toligálása) 9:34 gyerek sír, rágókát keresem, nincs meg, adok kutyát helyette 9:35 gőzölés folytatása 9:38 míg szárad a konyha, gyerek takarójának, játékainak kipakolása, üres ásványvizes üvegek összelapítása, karórám keresése, hogy ne kelljen mindig a géphez rohangálnom nézni az időt. egyik órám sincs meg. 9:42 barátnős telefon, beszélgetünk kicsit 9:46 konyha is felszáradt, gyerek hintából ki játszani, gőzölő elpakolása 9:47 tiszta ruhák hajtogatása, elpakolása 9:57 bőrönd kipakolása (hétvégén Anyuéknál voltunk) (alap esetben ilyenkorvisszaaltatom a gyereket kb negyed óra alatt, hogy aludjon egy fél órát, különben tízórai után dől ki és lőttek a déli alvásnak. de most mindegy, mert tízórai után elmegyünk itthonról és úgyis aludni fog...) 10:04 mivel sok új ruhát kapott Médi anyuéktól, amit nem tudok a bőröndből hova tenni, szét kell szanálnom a ruháit és a kinőtteket eltenni, még nem tudom, hova 10:18 gyanúsan nagy a csönd. átmegyek a nappaliba, gyerek sehol- konyhában sem sehol. kiszúrom a sarokban ülve a szerszámosláda mellett, épp a kis kezéről próbálja leszedegetni a ráradagt, cafatokra törő ragacsos marticát. gyerek ki, ölbe, 0,5 mm-es ragacsok egyenként lekapirgálása a kezéről, talpáról, ruhájáról. ráragadnak a kezemre, kefével lesúrolom a fürdőben 10:25 lassan készíteni kellene neki a tízórait, de előtte elpakolok a konyhaasztalról (már két óra eltelt és még le sem ültem reggelizni.....) 10:28 észreveszem közben, hogy a hús a sütőben maradt, beteszem gyorsan a hűtőbe. közben még néhány apróság: a támasztópárnát felfújom, ráhúzom a huzatot, az előkéket megtisztítom, és agyalok közben, hogy mit egyen Médi, de körte lesz megint és barack, mert gyorsan romlik 10:32 összepakolok utána a szobában, mert kirámolta a fél doboz játékot (round 1.), mire befejezem, szétdobál 42 db hűtőmágnest, ezeket is összeszedem és amíg megint lerámolja, elszaladok wc-re 10:38 útvonaltervezek, hogy hogy jutok legkönnyebben el az uticélhoz BKV-val 10:42 útvonal megvan, megtisztítom neki a gyümiket és csinálok magamnak is reggelit, amíg meg nem éhezik, ha belefér, el is mosogatok - közben végig nyíg és a nadrágomat rángatja, néha felveszem, megpuszilgatom és elmesélem neki, mit csinálok épp, és hogy legyen türelemmel, mindjárt végzünk 10:45 üvölteni kezd, beteszem a hintába, meglököm és mesét kapcsolok neki, és megyek vissza a konyhába 10:50 mosogatni persze nincs idő, mert barnulni kezdtek a gyümölcsök és az összeset meg kellett hámoznom és levágni a rossz részeket, hogy elég legyen Médinek. a többit kukába küldtem. 10:57 a májast kenem a kenyeremre, mikor visítani kezd a gyerek. 10:58 peluscsere, Pipi szórakoztatása, hogy ne hadonásszonkalimpáljon közben és végezzünk hamar (Mekkelek főcím bejövős) 11:01 gyerekre szkafander, székbe betesz, csinálok egy kakaót magamnak, de kiborítom, fel kell takarítani 11:04 leülök mellé enni énis 11:12 befejeztem az evést, lassan csak a gyümicsücskök vannak Médi előtt, segítek neki megenni azt is, de közben sírni kezd, mert nem aludt vissza délelőtt és fáradt - Mekkelek főcím ezúttal haszontalan. és mindenmásis. 11:20 megtörlöm a kezét, száját, kitörlöm a hajából és a füléből a körtét, leveszem a szkafandert - kirepül a zsebéből 2 db körte, szétplaccsan a padlón. felszedni nincs idő, gyerek konstansan fuldokolva üvölt 11:23 átöltöztetem kimenősbe, mert szopi közben úgyis beájul és nem akarom macerálni, csak gyorsan hátamra kötni és indulás. végig visítás, krokodilkönnyek, lencsilány, mekkelek, butakisnyúl, pocakprügettyű - ez használ, gyerek nevet, de amint levegőt veszek a következőhöz, visít. túléltük. 11:28 Szoptatás 11:40 gyerek beájul, leteszem, mintha nitroglicerin lenne, megyek, feltakarítani a romokat a konyhából - etetőszéket lemosom, szárazra törlöm, felszedem a padlóról a szétplaccsant gyümölcsöt - nehezített pálya, a szilva túlérett és kicsúszik a kezemből feszt. felmosom a padlót, papírtörlővel szárazra törlöm. a szkafandert kiterítem száradni, mert úgy csak le kell majd rázni róla a gyümit később (ezután alapesetben meghámozom és odateszem a zöldségeket főni neki ebédre, aztán amíg játszik, elmosogatok és szétnézek, mit kell még hirtelen megcsinálni (pl. mosás, ruhák beáztatása, wc vagy fürdő takarítás, szemeteszacsik cserélése, bárakármi). ilyenkorra kicsit elfáradok, leteszem a seggem a gép elé vagy a kanapéra a telefonnal és szörfölök kicsit a neten: horgoláshoz minták, orrszívó vadászat a hirdetésekben stb. - HA a gyerek nem matricázik. ha igen, akkor őt szórakoztatom és közben rohangálok csekkolni, hogy puha-e már az ebédnekvaló). 11:44 készülődök - hajamat kibontom, újrafonom, öltözök, wc, hozom a kendőt 12:01 gyereket felapplikálom a hátamra, bepakolom a táskámat és indulunk 14:18 hazaértük, gyors peluscsere, átöltözés, gyerek játszik, míg nem lesz éhes. aludni nem fog ebéd után, mert a hátamon végig szunyált hazafelé. szopcsiii!! 14:23 szusszanok egyet, eszembe jut, hogy keressek egy másképp hátrakötős videót, mert valamiért nagyon vágta most a vállam a kendő. 14:51 gyerek éhes, eszik (wow, volt fél óra szünetem!!!) 15:06 gyerek mosdatás, etetőszék letörlés 15:09 szoptatás 15:29 gyerek le, megyek ebédet melegíteni magamnak... 15:35 amíg melegszik a kaja a sütőben, letakarítottam a reggeli cuccot a szkafanderről, és leülök a géphez ihletért, hogy mi a frászt főzzek 15:49 recept megvan, csirke meleg, ebédelek Médi közben nyúlkál a konektorba, rángatja a vezetékeket, észreveszem, hogy a töltőm végét szopogatja és a matrica már hiányzik... elteszem a kábeleket. bebújik az asztal alá és tépi a lábamat... 15:55 leteszem a hűtő elé mágnesezni, hogy nyugisan befejezhessem az ebédemet... 16:01 ebéd kész, odateszem párolódni az almát Médinek uzsira 16:05 amíg puhul az alma, elmosogatok 16:18 kiszedem a gyereket a mosógépből és barátnős telefonálok (szia, Magdás :) ) 16:20 folytatom a mosogatást 16:25 rájövök, hogy elfeledkeztem az almáról és rommá pároltam, így kénytelen leszek valami pépeset csinálni belőle, mert így nem tudja Pipi megfogni - kikapkodom a gerezdeket a párolóból 16:25 folytatom a mosogatást, és közben 10 másodpercenkénthúzom fel a gatyámat a bokámról és könyörgök Médinek, hogy ne rángassa le 16:27 elfogy a türelmem és beviszem a szobába bödönkézni, összeszedem megint a 42 db szétdobált hűtőmágnest és befejezem a mosogatást 16:34 a gatyám megint a bokámon, de már nem éerdekel, csak be akarom fejezni a mosogatást. puffanásra fordulok, Pipi levert a citromleves üveget és azzal játszik, de már szemez a tálcákkal is a polcon. 16:36 befejezem a mosogatást, Pipi még mingid a citromleves palackot gyűri, kiveszem a fagyóból a csirkét és kiolvasztom 16:37 bejövök a géphez, hogy lejegyezzem a történteket idő szerint, (közben 11 hűtőmágnest pakolok vissza a hűtőre) mikor észreveszem, hogy kekszragacsos gyerekkezek végigtapogatták a tv állványt ás a tv képernyőt is, úgyhogy gyorsan letakarítom és kihorgászoma belökött beltérit a tv mögül (Pipi jól elvan a palackkal) 16:40 vissza a csikréhez, főzök Itt már kb világomat nem tudtam a fáradtságól, de ez egy igen jó napnak volt mondható. Minden Édesanya elismerést érdemel, amiért nem napi 8, de 24 órában dolgozik keményen. A legfontosabb dologért: a Családért. Apukák, vegyetek egy doboz bonbont és egy szál virágot Anyának! Nem is sejtitek, milyen nagyra értélkelné! :) Noshát... Csajos poszt következik, akinek nincs ínyére, lapozzon! :)
Élete során szerintem minden nő találkozik egyszer (vagy többször) azzal a tükörképével, amit nem igazán szeret nézegetni... Én világ életemben vékony, gyakran beteg(es)en sovány voltam, valahol 44 és 54 kiló között általában a 174 centis magasságomhoz. Lehetne mondani, hogy szerencsés, meg hogy genetika, de sajnos az igazság ennél kicsit szomorúbb... Crohn beteg vagyok 13 éve, így állandó harcban állok a kilókkal - mármint hogy felszedjem őket :D Mikkor bruttóvá lettem Pipivel, életem legszebb 10 hónapja várt rám. Csípős, fűszeres kaják, édességek halmokban, gyros, mekiskaja, minden, amit csak megkívántam csúszott és nem okozott gondot. A terhességem előtt már jó súlyban voltam éppen egy műtét utáni felépülésből bőven kifelé haladva, pocakosan elszaladt velem a ló, főleg az utolsó hónapokban és 80 kilóval mentem szülni. Nagyjából 65 kilósan jöttem haza már nettóban, de a szoptatás rengeteg energiát, főleg szénhidrátot kívánt, s mivel sosem voltam hízékony alkat, 2 szoptatás közt hajnalban simán beficcent bűntudat nélkül egy-egy tábla oreos milka, vagy franciakrémes. És hát az idő múlásával szomorúan konstatáltam, hogy valahogy nem fogyok, mint ahogy arról sok szoptató anyuka ismerősöm beszámolt. Sokkolt, mikor mérlegre álltam nyár végén, hogy 74 kiló vagyok. De mindent a gyerekemért, tej legyen, az a lényeg :) Sajnos ősszel (várhatóan) fellángolt a nyavalyám, így röpke 10 kilótól megszabadított Januárig. És ekkor kezdtem a tükörképemet nézegeti... Az Anyaság szerintem a legjobb, legszebb dolog a világon. Véremből, sejtjeimből növesztettem egy kisembert a testemben, s azon kívül is én tápláltam, a testemből. A szülés utáni pocakomra mindig is valami harci sebként tekintettem, egy jelként, hogy Anya vagyok, megcsináltam! S így volt szép. Pipi most múlt egy éves, szinte mindent eszik már, elérkezettnek láttam hát az időt egy kis gatyába rázódásra, mert már nem boldogan, hanem szomorúan nézegettem a tükörképemet... A hasamon ott a kis potroh, a hasizmaim a műtétek és a terhesség alatt szétnyíltak, nem tartanak, nem támasztanak semmit (a hátam is ezért fáj sokat...). Szóval fogy(óz)ni nem nagyon akartam, így a glutén- és cukormentes életmódot választottam, s elkezdtem mozogni is. De a cukor borzasztó addiktív, nem is sejti az ember lánya, mennyire, csak akkor derül ki, mikor nélküle kell élni :) Így hát egy hét sóvárgás után alternatívát kerestem, s meg is találtam: szénhidrátmentes sütiiii :D jóformán csak tojásból és túróból áll, rettentő finom!! Még ha csúnyácska is :P Recept itt. Bűntudatmentes jó érvágyat! :) Hááát... A Nagy Nap. Amennyire készültünk rá, s amennyire azt szerettem volna, hogy tökéletes legyen, annyira sült el balul... :) Így utólag már csak mosolygok rajta, szép emlék lesz a családi almbumban. Itthon, hármasban ünnepeltünk, a Nagyék skype-on csatlakoztak hozzánk. Minden jól ment, egészen a tortáig. Szegény Pipi úgy megijedt a lángtól, amit még sose látott azelőtt, hogy eszméletlenül ordított percekig, s aztán egész este. A szivem szakadt meg érte... Reggel a bizonyos szülinapos dallal köszöntöttük, s természetesen nem bírtam ki pityőzés nélkül, hogy ilyen nagylány lett az én KisPipim :) Mióta csak ketten lettem Pipivel, minden megváltozott. Másképp gondolok a világra, másképp élek meg mindent, s még a szívem is másként dobog. A testemen kívül, egy Pipi nevű kislányban :)
Anyának lenni marha fárasztó és komoly dolog, ugyanakkor egy hatalmas nagy kihívás, tele könnyekkel, amik bánat és öröm okán egyaránt hullanak. Hatalmas mennyiségben :D Rettentő büszkeséggel töltött el anno, mikor először mosolygott, mikor megfordult, vagy mikor kúszni és mászni kezdett. Még akkor is, ha ezek teljesen természetes dolgok, amiket előbb utóbb minden gyermek megtanul. Viszont a szellemi fejlődés... Na az más :) Karácsonyig egészen átlagosan haladtunk minden tekintetben, habár fél éves kora óta jelelek neki (kisebb-nagyobb lelkesedéssel), nem hozta azt, amit vártam tőle. A még jelét mutatta mindenre, egy időben enni és inni kért, de összefolyt az egész és random mutogatott mindenfélét :) Aztán Karácsonykor megtörtént az áttörés :) Mutogat azóta folyamatosan, a mellem pedig dagad a büszkeségtől, milyen okos kicsi lányom van :) Enni és inni kér, már egy ujjal mutogat, felismeri és kiválasztja képről az állatokat, egyértelműen érti, mit jelentenek a szavak, a jelek, csak még nem sokat jelel vissza. De beindult, és úgy érzem, heteken belül sokat fog gyarapodni a jelkészlete. És a hab a tortán pedig, hogy felállt egyedül, s már másodpercekig álldogál - ha úgy van kedve :))) A kollázson éppen inni kér (és kap :D ) fürdés közben, a másikon pedig az álldogálás tudományát gyakorolja életében először (még jó, hogy hozzám van nőve a mobilom :D ) Már nagyon rég vágytam arra, hogy - mint a hálivúdi filmekben - mesét olvashassak Pipinek, s Ő fáradtam pislogva szenderedjen álomba. Nos, ennek az ideje még nem jött el, sőt, nagyon is messze van, mivel egy tízhónapos gyerek mindent csinál, csak nem figyel a mesére. Széttépi, megeszi a könyvet, a mesélő szülőegységre mászik, annak orrába tolja a kis ujjacskáit, húzza a haját és mászókázik mindenen, meg sem áll. Így a meséskönyvek védelmének érdekében néhány próbálkozás után feladtam, s konstatáltam, hogy majd egyszer talán... Viszont Pipi imádja a mondókákat, rímeket, a meséket úgy általában - nézni. Elveim voltak, már a születése előtt, amikhez bármi áron tartani akartam magam - így hát meg is dőltek :D Ilyen volt például a TV, amit csak addig tudtam szabályozni, míg rá nem ébredt a ded önnön szabad akaratára, vagy a tablet. Nade áldozatot kellett hoznom. Van egy gyerekdalok nevezetű csatorna a tecsőn, ami tele van cukin illusztrált, általam is ismert gyerekdalokkal, Médi bolondul érte, s én sem mászok a falra tőle. Hát este Apájával tableten nézték, s hallgatták az "Este van már, nyolc óra" kezdetű gyerekdalt, és sok másikat, így Pipi boldog volt, a szívem vajpuha lett, a szemem pedig párás a látványtól... 2013 Március közepén volt egyszer egy petesejt, aki csak a megfelelő alkalomra várva "GERONIMOOOO!!!" felkiáltással megindult, s szerelembe esett egy másik sejttel :)S ennek gyümölcse az én KisPipim, Médea, aki 2014. Január 6-án érkezett közénk, nagy-nagy szereteben. Habár már-már megfakultak emlékeim a szülés élményéről, valahogy csak most érett meg rá, hogy leírjam, hogyan is volt... Életem legmeghatározóbb élménye volt, élet, s halálközeli, hátborzongató, mégis fantasztikus. Az egész terhességem problémáktól mentes volt, életem legszebb hónapjait éltem át, a betegségem, mintha soha nem is létezett volna, boldog voltam és felszabadult. Ahogy közeledett a kiírt időpont, December 26., egyre jobban élénkült bennem a félelemmel vegyes izgatottság. Féltem a szüléstől, a fájdalomtól, de leginkább a kiszolgáltatottságtól, mégis nagyon vártam már, hogy a karomban tarthassam azt a kis lényt, aki bordáim alá akasztja a lábát, akinek csuklásától nem tudok aludni, s aki igazi szerelemgyermek <3 Kicsit besűrűsödtek Médi érkezése környékén a dolgaink, Férj munkahelyváltásban volt épp, s a szülés legkésőbbi indításának napja Január 6-ra esett, s pont az ezt megelőző két napban költöztünk át az új albérletünkbe, ahol jóval komfortosabb körülmények között nevelhetjük Pipit. Egy héttel el voltam számolva, így én tudtam, hogy nem fog a kiírt időpontban elindulni a művésznő, a tippem Január 4-e volt. Ezen a napon már távozott a nyákdugóm éjjel, s tudtam, hogy készülődik a baba kifelé, de sajnos nem hagyták a saját ritmusában megérkezni, mert a protokoll így, a protokoll úgy, s megindították a szülést Január 6-án, hétfőn reggel... De a történetem kicsit korábban kezdődik... :) január 2-án, csütörtökön mentem a szokásos napi CTG-mre a szülészetre, ahol egy igen goromba doktornő vizsgált meg, s kiírt másnapra befekvésre, hiába mondtam, hogy a dokimmal nem ezt beszéltem meg, hanem hogy hétfőn reggel befekszem és belecsapunk a dolgok közepébe. De hajthatatlan volt, az orvosom meg szabin hétfőig... Az asszisztense megpróbálta elérni nekem a dokit, megkérdezni, mi legyen, s azt ígérte, délután visszahív. Nagyon kedves volt. Vissza is hívott, az orvos nem vállalta a felelősséget így látatlanban, ezért nem volt kecmec, be kellett feküdnöm. Ekkor teljesen zárt volt még a méhszájam is, szülésnek jele sehol semmi... És persze nem akartam napi 2 CTG miatt bent feküdni. Nyomasztó. Volt részem kórházi bentfekvésben már egyébként is elégszer. Másnap, Január 3-án reggel jelentkeztem az ambulancián felvételre, s meglepetésemre szinte azonnal amnioszkópiát (magzatvíz vizsgálat) csináltak, hogy lássák, tiszta-e a magzatvíz (ha a baba belekakil, zöldre színeződik, ilyenkor azonnal cselekedni kell a fertőzés elkerülése érdekében). A vizsgálat, habár nem fájt, tuti végzett egy kis rombolást, mert vérezni kezdtem. Az orvos szerint, aki vizsgált, egy ujjnyira már nyitva volt a méhszájam. (Szerintem neki köszönhetően... khm...) Így indíthatónak bélyegeztek, hétfőn reggelre ütemezték a burokrepesztést. Ezután felöltöztem, s elfoglaltam a helyem egy 4 ágyas szobában, ahol egyedül voltam. Egy darabig :) Szombaton reggel (Január 4.) 7:50 körül egy nagyobb fájásra ébredtem, s éreztem, hogy valami elindult. Rohantam a WC-re, a nyákdugóm egy része távozott. Innentől kezdve kisebb-nagyobb szünetekkel fájdogált a hasam... Délutánra kimenőt kértem saját felelősségre, megírtuk az albérleti szerződést, s megnéztem a lakást, míg a többiek pakolásztak, és élveztem a hirtelen jött szabadságot :) Aztán sajnos vissza kellett mennem, folytatni a várakozást az eseménytelen hétvégén... Vasárnap hajnalban, fél 5 magasságában újabb erős görcsre eszméltem, a nyákdugóm távozott. Ekkor már nem tudtam visszaaludni sem, mert folyamatosan keményedett a hasam, s pánikban úszva figyelgettem az órát, rendszeresedik-e már, elindul-e Pipi magától kifelé, mielőtt erőszakkal kilakoltatják a kuckójából... Étvágyam nem volt, az arcom, kezem, lábam feldagadt, éreztem, hogy lassan itt az idő. Az este ugyanígy telt, eseménytelenül, borzasztó lassan... A lányok a Facebookon keresztül tartották bennem a lelket és szurkoltak, hogy a 2013. Decemberi kisbabák sereghajtója könnyen, gyorsan megszülessen :) Végül sikerült aludni kicsit, de hajnal 2 körül felébredtem újra, pisilni kellett, s ahogy bezártam magam mögött a WC ajtaját, a hasam fájni kezdett s vérezgetni kezdtem... Egy percet sem aludtam ezután. Csak becsuktam a szemem és beszélgettem Médivel, hogy minden rendben lesz, nemsoká találkozunk, pihenjen kicsit Ő is - mert egyfolytában rugdalt :) Reggel 5-kor kellett mennem előkészítésre: beöntés, borotválás. Hát nem egy leányálom... A nővérszobától a kórteremig futottam, épphogy odaértem... Ráadásul a beleim begörcsöltek tőle nagyon, s így a méhem is gyakrabban húzódott össze. Ezután CTG-re tettem magam (Nnna ez megérne egy külön mesét... A kórház, ahol magamnak CTG-zek, ahová saját lázmérőt kell vinni...), s vártam... 6-kor hozták a csodaszép kórházi hálóinget, amiből folyton kilógott ezem-azom. Felvettem, összepakoltam a szülőszobás pakkom, megfésülködtem és szépen befontam a hajam, hogy nehogy már egy ilyen kócos rusnya némbert lásson a gyerekem először, ahogy világra jön :) (Persze mire a legfontosabb eseményhez értünk, már szanaszét volt a fejem, és már marhára nem is érdekelt :D ) Aztán vártam... Fél 7 körül telefonáltak, hogy menjek le a szülőszobára. Ott CTG-re kötöttek, s vártuk az orvost, hogy jöjjön burkot repeszteni. Közben fél 8 körül szóltam Férjnek, hogy jöjjön, mert szülünk. 50-es fájásaim voltak már ekkor, 10 percenként, de még nem igazán éreztem őket, csak a CTG-n voltak szépen kivehetők. Férj is megérkezett közben, fél 9 körül jött az orvos, de nem repesztettek burkot, mert túl magasan volt még a baba feje, így inkább oxitocin tesztet kezdtek, hogy lássuk, hogy reagál rá a baba, s én, s hogy lesznek- e fájásaim tőle, amitől Pipi feje lejjebb csúszik. Közben labdára pattantam és sétálgattam ott a kis szülőszobában, hogy a gravitáció segítsen. 1-2 órát mondtak, ami alatt lejjebb jöhet a kis buksi, és zöld jelzést kapunk a burokrepesztéshez. Az első egység oxitocint alig éreztem, Férjjel végig nevetgéltünk, poénkodtunk, múlattuk az időt. 10 óra magasságában megint megvizsgáltak, de még mindig nem várnunk kellett. Ekkor már el kellett pihegnem a fájásokat, egyre sűrűbben is jöttek, de messze volt ez még az elviselhetetlentől. Volt már ennél sokkal rosszabb is életemben. És ekkor még csak nem is sejtettem, hogy a java, még 12 órányi vajúdás hátra van... :) 11-kor megállt minden. Talán az idő is. A CTG-n látszott, hogy minden fájáskor leesik a baba szívhangja, és hosszú másodpercekig tartott, míg rendeződött a dolog. Féltem. Féltettem Médit. Kiküldtem Férjet a szülésznőért, aki azonnal levett az oxitocinról és hívta a dokit. Az oros megvizsgált, rendben talált mindent, visszakötötték az infúziót is, mert anélkül egy kósza fájásom sem volt. Idő közben megszületett egy baba a szomszéd szülőszobában, s hirtelen földbe gyökerezett a lában, olyan hihetetlenül valóságossá kezdett válni, hogy nemsokára Anya leszek. Berezeltem :D S aztán, mire mi is eljutottunk a Nagy Pillanatig, született mégegy, s mégegy kisbaba mellettünk :) Délben megnézett az orvos, és megkönnyebbülésemre nyugtázta, hogy burkot repeszthet. És itt kezdtek durvulni a dolgok. Ez már nem volt sétagalopp, kifejezetten izzasztó, fárasztó fájások jöttek, már beszélgetni sem nagyon tudtam, egyre kezdtem befelé fordulni, magamra, Pipire figyelni, hogy minél előbb kint legyen. Folyton elképzeltem, hogy tágul a méhszájam és minden megy, mint a karikacsapás. Hangosan, fájdalomtól könnyezve, de nevetve mondogattam Férjnek, hogy "A méhem egy nyíló virág..." :D Egy órával később már 2 percenként fél perce fájásaim voltak, folyt a könnyem, nyöszörögtem tőlük, s úgy éreztem, nagyon nyomja a baba feje ott lent mindenemet, elöl-hátul. Kettőkor még mindig 1 ujjnyi volt a tágulás (bakker, hát egy nappal azelőtt is!), és már 7 hosszú órája vajúdtam. 3 óra felé 2 ujjnyira voltam nyitva, labdán üldögéltem, ringatóztam, az oros azt mondta, türelemjáték lesz, de menni fog. Fél 5 - egy percig tartottak a fájásaim, 80-asak, de rendszertelenek. Nagyon elfáradtam... Itt már egy másik világ kapujában álltam, az orvos nemsoká hozta az EDA-t, kérés nélkül, mert tudta, hogy az segíthet az izmok lazításában, a tágulásban. Nem ellenkeztem, pihenni szerettem volna. Étlen szomjan borzasztó dolog ennyit vajúdni, kiszállt belőlem minden erő. Este 7-kor már bent volt az EDA, 110-es fájásaim voltak már, kezem-lábam remegett, olyan kimerült voltam addigra. Másfél óráig tartott egy adag hatása, pihentem addig, bár Médi miatt furdalt a lelkiismeret, mert féltem, hogy ez rossz neki - nagyon rúgkapált végig... Másfél óra elteltével újabb adag érzéstelenítőt kaptam, mert semmit sem változott a helyzet, már-már a császárra is rábólintottam volna, de az orvos kerek-perec megmondta, hogy természetes úton KELL megszülnöm a babát. Menni fog. S én hittem neki. 2 fájás egyik oldalt, 2 fájás másik oldalt fekve kellett vajúdnom tovább, hogy segítsük a kobak beilleszkedését. Fél 11-kor újabb vizsgálat, a doki azt mondta, 3 és fél ujjnyi a méhszájam, még legalább másfél óra, mire megszületik Médi. De negyed óra múltán jött a szülésznő, hogy két fájás közt menjek ki pisilni. De nem tudtam. Mondtam neki, hogy kakilni kell :) Ekkor megvizsgált sebtiben és hívta az orvost, hogy most bizony szülünk! Így egy katéterrel leengedte a vizeletem (köszi a húgyúti fertőzésért!) és végre nyomhattam. Egyszer valamikor azt mondta, most ne nyomjon!, hát a pokolba kívántam :D Minden fájásban 3x kellett nyomnom 20 másodpercig, aztán kis pihenés a következőig. A baba feje rendre visszacsúszott, ezért az orvos az ágy szélére ült, és a kezével tartotta a hasam, s ezzel a bébi popóját. A szülésznő mondta, hogy látja a haját, szőke . Ekkor azt gondoltam: az kizárt, küldje vissza, nem az enyém, nem lehet szőke! :D Nekem barna, nagy hajú babám lesz, hát láttam az ultrahangon a haját! :D Volt, hogy annyira nyomtam, hogy kifutott a vér a fejemből, sötét lett minden, de ekkor szólt a doki hangja, hogy levegőcsere és tessék nyomni!, és visszatért belém az élet. Épp időben. Férjjel együtt szuszogtunk, pihegtünk, nyomtunk, s így a negyedik fájás második nyomására megszületett Csörsz "Pipi" Médea. Miután a feje már kint volt, már nyöszörgött is, aztán hangos sírással tudatta, hogy megérkezett. Akkor és ott meghaltam, s újjá éledtem, hátborzongatóan fájdalmas extázis lett úrrá a testemen. Katarzis. Hihetetlen megkönnyebbülés és nyugalom árasztott el... Az orvos üdvözölte, s azonnal a hasamra tette. Az első mondatom kb az volt, hogy "Azt sem tudom, hogy kell megfogni!" Kapaszkodott a kórházi lepelbe nagyon, el sem akart engedni... Kicsi volt, meleg és csúszós, rózsaszín, ordító kis csomag. :) Férj vágta el a köldökzsinórt (a nővérke meg balfék képeket csinált róla...), majd amíg megszültem a méhlepényt és rendbe tett a doki, Ő elkísérte Médit méricskélésre, APGAR tesztre, ami 10/10 lett. Tökéletes. Se magzatmáz, se vér nem volt rajta, egyszerűen gyönyörű volt, a legszebb lény, akit valaha láttam. Úgy fél óra múlva jöttek vissza, és végre megcsodálhattam, megölelhettem a jó illatú, friss kisbabámat :) 2 órát kaptunk így együtt, hármasban. Mellre tehettem, és ő nagyon nagyon dolgozott, szívott, porszívót megszégyenítő erővel :) De hamar elfáradt, s én persze azonnal aggódni kezdtem... Közben hoztak nekem enni, inni, ami nem esett jól, de alig volt erőm, muszáj volt. A 2 óra elteltével elmentem zuhanyozni, de majdnem elájultam. Nagyon sok vért vesztettem, így ott kellett maradnom még egy órát a szülőszobán, hogy infúziót kapjak. Médit elvitték, hogy majd reggel megkapom, pihenjek inkább, mert annyira remegtem, hogy nem bírtam megtartani sem a kis csomagot... Ha újra csinálhatnám, nem engedném el. Soha. 2 órakor vánszorogtam át Férj segítségével a kórterembe, ahol 3 ordító újszülött mellett képtelen voltam aludni, s minden gondolatom Médin járt. Másnap csak délután kaptam meg (utólag derült csak ki, hogy magzatvizet hányt, leszívták a gyomrát, és megfigyelésen tartották. Felháborító, hogy nem mondtak nekem semmit, én meg egész addig bőgtem az idegességtől!!)
Aztán megkaptam végre, s csak néztem, néztem, csodáltam, s eggyé váltam vele újra. |